2019. január 9., szerda




R és Júlia

R az erkélyről leugrott
;
Júlia kicsukta, mert azelőtt az anyját,
s a gyermekét, a harmadikat szidta.

R magába roskadva
ül a földön, csorog a nyála,
öleli saját térdeit, fejét velük szorítja.

R ahogy lefelé ugrott,
életére gondolt, s hogy miért is
szereti Júliát
; választ röptében nem talált.

R csak ül a földön.
Várja, hogy az erkélyajtó nyíljon,
s Júlia hozzá szóljon valami édeset.

De R semmit sem hall.
Felnéz félszegen a magasba,
s csak mikor zaj hallatszik, akkor sírdogál:

Szívem, szívem, eltört a bordám!
De Júlia csak ennyit kiált:
Hát minek ugrottál ki? A te hibád!

2018. november 23., péntek




Zsugorodik tenyeremen egyre kisebbé


Leszakítottam, hogy éljen.
Bíztam a víz erejében.
              
Ó, már meghalt rögtön,
szóltál ekkor.

Bőre, mint a selyem, mondtam,
s a te nyitott tenyeredbe tettem.

A selymet meg kell, hogy öld,
hogy létezzen, szóltál újra.

Most mást nem tehetek,
tenyeredbe teszem szavaim is.

2018. október 14., vasárnap



Újraírt vers

Akár a madár,
úgy ismerem ezt a nagy várost.
Most felette repülök halkan.
De alig van itt ég,
oly kicsi ez, ami van.

Azelőtt lábaimra figyeltem,
most szárnyaim a fontosak.
De alig van itt ég,
oly kicsi ez is, ami van.

A gyűlöletet nem lehet
megmagyarázni,
egyszerűen létezik.
Már nem taposok benne.

De tudhatom, mit éreznek lenn?
Pedig olyan vagyok, mint ők.

Nincs tenyerem, hogy övéikbe tegyem,
csak kevéske szavam,
miket magamnál tartok.

2018. június 8., péntek







Vasba vert


homlokom vasdudor
arcoddal ütközött

testem kitárult
szétszakadt

pedig tartottam magam
mindenhez, mit kaptam

mozdonyom tüzes vért okád
ruháim halomban égnek ágyamon
lobog a tűz

2018. május 28., hétfő




Hétfő

Napok óta jelzi a mobil,
egy videót akarsz megosztani velem.
Hát akarj! Szarok rá!
Persze az is lehet, véletlenül nyomtál meg
valamit az okos telefonodon.
De ha nem, akkor van két tippem:
az esküvődről szól a történet és vigyorogsz,
vagy épp párát lihegsz a lencse felé.

Tegnap a katedrálisban egy koncerten
már nem volt üres szék,
csak a régi szerelmem mellett
;
nem tudtam otthagyni.
Másfél órán át ültem mellette szótlanul,
mutattam a bőröm, a mellem, a hasam,
zabálja, mit idő előtt otthagyott.


Rohantam a hegyről, éreztem
hátamba vert roggyant tekintetét.
Vezettem, mint az őrült hazafelé,
kihasználtam az összes halálos húzást,
s ahogy szokott ilyenkor,
a zene dübörgött a kanyarokban.

Reggel lett, hétfő, éltem.
Kiengedtem a kék madarakat.
Még ki sem szálltam ágyamból, már
a fészen keresgéltem, hogy tovább éljek,
s megtaláltam Zs verseit.
Micsoda ír volt ez szívemnek!
De vodkát sehol sem találtam a házban,
és finom boroktól berúgni,
ezt illetlenségnek tartottam.