2020. június 22., hétfő







elkérik fehér ingem

üvegkalitkám ajtaja nyitva,
bárki bejöhet, mondtam neked akkor,
magasak az üvegfalak,
az égig érnek,

naponta tiszta ronggyal tisztítom őket, s
mikor lenyugszik a nap,
lila fényben ragyognak,
s akkor, igen akkor kérik el fehér ingem,
de te ezt sem hitted.

kellett volna a kezed, a szavad,
a hited, de te mást hallottál.

2020. május 30., szombat









A boltív fényben ragyog

Lemész, hogy az alapokhoz érj,
halld a gyökerek kínját a falak mögül.

Szellő fúj át a repedéseken hirtelen.
Selymes ölelése körülteker, fojtogat,
de csak, mit a gyönyör kezdete megenged,
aztán tova siklik a sejtelem.


Suttog-dobog a
lüktető dallam füledben:
szív,
harang,
szív,
harang.
S a boltív fent fényben ragyog.

2020. április 6., hétfő



                                         
                                                  az idő festette tíz éven át ezt a képet
                                                  most ilyen, de ki tudja milyen lesz
                                                              nemsokára





Nézd ezt a fekete Napot
izzik arany bőre
épp most ég el végleg

nézd a folyékony fekete eget
benne madarak úsznak fuldokolva

nézd a Föld vékony palástját
mit könnyen áttör majd a szörny

nézd  a szörny szomorú szemét
a másik szeme már vak

nézd kiszáradt száját
arca kedves volt valaha

nézd nagy fekete pofáját
mit még nem nyitott ki ez idáig

2020. március 27., péntek






A kékszárnyú madár


Most, a járvány idején, kezedbe adok egy képzeletbeli kulcsot, amit senki sem fogott meg azelőtt: az erdőbe nyíló kaput nyitja. Nem kell szájmaszkot feltenned, mert emberrel, ki a kórt terjeszti, nem fogsz találkozni.
A végtelen erdő száz és száz kilométereken terjed és folytatódik, ha akarnád, napokig barangolhatnál benne, míg erőd bírná. Bejárata egy alig észrevehető kitaposott, vékony ösvény. Két oldalát elburjánzott, de még alvó vadmálna bokrok szegélyezik. Ahogy haladsz egyre beljebb, itt-ott, a virágba borult sombokrokat látod. Apró virágaik sovány illúziók, kínálkoznak feléd, illatuk nincs. A magas tölgyfák alatt, mik csak egy-két hét múlva kezdik virágzásukat, hogy aztán arany porukkal belepjék az erdőt,  már sarjad a fű, köztük lila virágok. Kiszakítasz egyet közülük, megszagolod. Illata bódító, de vigyázz vele, mert mérgező, mint ez, vagy az összes tavasz. Ha jól figyelsz, vagy inkább jól látsz, megláthatod az őzeket, amott a sűrű bokrok között. Csak egyet veszel majd észre, de tudnod kell,  legalább hárman vannak. Ha beleszagolsz a levegőbe, érezheted átható, éles állat-illatukat. Szeretnél megfürödni ebben az illatban?, inkább büdös az ember szerint
; elbódít egy pillanatra.
Egy madár száll az épp melletted lévő fa alsó ágára. Talán két lépésnyire van tőled, de nem mozdul, nem fél tőled, megvárja, míg tovább mész. Szürke, akárcsak te ott, ahonnan jössz. Feketerigó röppen fel egy bokor tövéből, ott a fészke
. Elképzeled a titkot, amit rejt, de nem nézed meg, közben tudatosítod ezt a madárricsajt, ami a fejed felett zajlik. Egy nagy emberi csendből jöttél, örülsz ennek, mert érzed, itt pulzál az élet.
A fejedben lüktet a szíved, mélyebben veszed a levegőt, élsz.
Ügyelj arra, hogy az ösvényről ne térj le, mert ezt a terepet nem neked építették és legyen ám nyitva a szemed.
Néha fordulj meg, nézz magad mögé, mert nagyon ritkán, de talán ma megláthatod a kékszárnyú madarat. Húsz évenként egyszer, ha láthatod.
Mikor megfelelő helyen leszel, mélyen az erdőben, hirtelen lecsendesedik majd körülötted minden. Hallani fogod a szárnyak suhogását, és ő leszáll egy közeli fára. Fejét oldaltfordítva rádnéz, s te nem mozdulsz. Aztán leszáll a talajra, egyet csippent, majd újra felröppen, hagyja, hogy nézd.
Te akkor majd azt érzed, mintha kedvesed a válladra tenné a fejét, s megfogná a kezed.
Csak csukd be a szemed, mást ne tegyél.
A kulcsot most nálad hagyom, de az erdő holnap más lesz, aztán egy hét múlva megint más.
Sok virág meghal majd, de nőnek helyettük újak.