2013. december 24., kedd



                                              Karácsony

                                              Mikor kezdtük,
                                              meztelenek voltunk.
                                              Most megint azok vagyunk
                                              és testnélküliek.

                                              Az ágy üres,
                                              az asztal túloldalán ül a szörny,
                                              étket kíván.

                                              De titkaim tapinthatóak:
                                              plüsstakaró,
                                              meleg zokni…

                                              Ma úgy döntöttem, azokat
                                              szeretem, kik velem vannak:
                                              kutya,
                                              ablakkerethez tapadt katicáim,
                                              álompajtásaim,

                                              gyermek, kinek anyja vagyok,

                                              gyermek, kinek lánya vagyok.

2013. december 7., szombat


                               
                                Almákon feküdve vártalak

                                Kerestem az utat.
                                Vonzott a kert.
                                Rozsdás kaput törtem, tövist,
                                éreztem a vadak illatát.
                                Az almafához akartam kerülni,
                                az árva almafához,
                                saját terméseit nézi maga alatt:
                                rothadnak élve.
                                Rájuk feküdtem,
                                testemmel takartam be őket.

                                Fátylat terített rám a nap, ne fázzak. 
                                Felálltam.
                                Szedtem az almákból,
                                tudtam, belül már feketék.
                                Kést vágtam beléjük.
                                Vajat kentem, cukrot szórtam,
                                erre az ágyra fektettem,
                                s betakartam őket fehér takaróval.
                                Védekeztek, de könyörtelen voltam.
                                Illatoztak, mikor újraszülettek.

2013. november 18., hétfő

                                  
                                  

                                                      Nyaklánc medalionnal

                                                      Naponta hordom, már fojtogat,
                                                      lóg nyakamon, súlyos kacat.
                                                      Nem arany, utánzat, valami
                                                      csuda anyag, rozsda nem eszi.
                                                      A titkára rájöttem, miért
                                                      ilyen aktuális darab. Ezért
                                                      dobnám a szemétbe, szinte
                                                      mindenki ilyet hord, ideje,
                                                      igaz, giccs, de, ha a medaliont
                                                      kinyitom, belőle tanulhatok.
                                                      Van benne mosoly, gyermeteg,
                                                      halott emberektől idézetek,
                                                      de azokban is van valami
                                                      infantilisság, a nép így veszi.
                                                      Vannak benne istenek, igazak
                                                      és hamisak, fotográfiák
                                                      gyermekekről. Mindenki
                                                      a sajátjáról csacsog, hiszti,
                                                      és folyik a szó, mint híg okádék,
                                                      esztelenül, s ahogy a táplálék,
                                                      a szájakból előbuggyan
                                                      megemésztetlenül jön, van,
                                                      tűröm, mert fontos nagyon.
                                                      Ez az én imádott fész-bukom.

2013. november 13., szerda


                                            

                                             Tengerparton

                                             Torkomban fuldokol
                                             az élet,
                                             kibuggyan, mint
                                             a sár,
                                             nyakamon folyik.
                                             Rászárad mellemre,
                                             porlik kezed alatt,
                                             ahogy hántod.
                                             Rétegek hullnak körém;
                                             homokszőnyeg.
                                             S az ágy,
                                             ez a fodros ágy;
                                             nyaldossák
                                             a habok.
                                             Egymásba mos a víz.

2013. október 18., péntek

                                               
                                               Vakok a plázában

                                                Lábak kacsáznak: buta lábak.
                                                Kezek a vállakon, ahogy
                                                a lábak korcsolyáznak.
                                                Röppennek a buta üvegszemek.
                                                Szájak, buta szájak, vezetnek:
                                                óramutatók.

                                                Nyilak, vezető nyilak a
                                                síkos kőpadlón, a vak tükrökön.
                                                Lépcsők, bután mozgó lépcsők
                                                a lábak alatt.
                                                Szemek a vállak felett,
                                                s a szájak, a buta szájak,
                                                mozognak:

                                                tedd a kezed a vállamra,
                                                és csukd be a szemed,
                                                hogy én vezethesselek.