2014. szeptember 27., szombat





                                       Placebo


                                       Mindenki szeret, és te is,
                                       ezt küldöd szememnek.

                                       Testemnek mit küldesz,
                                       arany lájkot?
                                       Szívemnek vörös posztót?
                                       Lelkemnek fakeresztet?

                                       Bort hozz,
                                       és tedd asztalomra.

2014. szeptember 19., péntek


                                                         

                                                Éva

                                                Látod a buborékot?
                                                Szétpattan.
                                                Milliónyi vízszikrája ragyog.
                                                Most érj hozzám,
                                                mielőtt megszáradok.

                                                Vagy szélbe dobj, mint hamut.
                                                Ne vízbe,
                                                ne földbe,
                                                ne kőre,
                                                se fűre.

2014. szeptember 17., szerda




                                                                 
                                             Pozsonyi trolin

                                             Magammal hordom
                                             városról városra.
                                             Metrón utaztatom,
                                             hosszú villamoson.
                                             Valahol letenném,
                                             eladnám, -veszteném.

                                             Most is itt hagynám
                                             a szaléziaknál,
                                             a kétszázötösön.
                                             De megint égbe száll,
                                             felpúposodik,
                                             az áramszedőn
                                             rosszalkodik,
                                             és mintha a keze
                                             hátra lenne kötve.
                                             Ez az ártatlanra
                                             züllött fizimiska,
                                             ahogy itt térdel,
                                             s a fogával húzza
                                             szoknyám szegélyéből
                                             lassan, finoman
                                             ki a fonalat,
                                             és egy pillanatra
                                             megnyílnak a rudak,
                                             mosolyogva kéri,
                                             ne adjam őt oda.

2014. szeptember 6., szombat



                                         Szigetek

                                         Apró szigetekké szakadt a bőröm.
                                         Megrepedtek az utak körülöttem.
                                         Látszottak a földerek.
                                         A szélek porladni kezdtek,
                                         mint a homok.

                                         Kár minden csepp
                                         kilöttyintett vízért.

                                         Időkapszula véd,
                                         nem enged el.

2014. szeptember 1., hétfő

                                         

                                        


                                         Arany és rubin

                                         A férfi haja ében. Inge csont- tiszta.
                                         Be csinos, suttogja az időmérő.
                                         Anyja szorítja a kis csomagot:
                                         A fiamnak! Ruhája fekete, takaros.

                                         Sokat szenvedett, szól a jóságmérő.
                                         Az édes-szép a dolgos kezet fogja,
                                         és nézi a rubinos aranyláncot,
                                         amint egy női nyakat körülfog.

                                         Magának már vége, kiált hősiesen,
                                         s az igazmondó rúg egyet.
                                         Ha egyedül lennénk, szól a nő.
                                         Dühösen legyint az időmérő.

                                         De ahogy a kicsi érdes tenyeret tartja
                                         a fényes-hajú, kék szemek mélységét
                                         látja. Az arany, a rubin egy gyermek
                                         karjává változnak az asszony nyakán.