Naponta hordom, már fojtogat,
lóg nyakamon, súlyos kacat.
Nem arany, utánzat, valami
csuda anyag, rozsda nem eszi.
A titkára rájöttem, miért
ilyen aktuális darab. Ezért
dobnám a szemétbe, szinte
mindenki ilyet hord, ideje,
igaz, giccs, de, ha a medaliont
kinyitom, belőle tanulhatok.
Van benne mosoly, gyermeteg,
halott emberektől idézetek,
de azokban is van valami
infantilisság, a nép így veszi.
Vannak benne istenek, igazak
és hamisak, fotográfiák
gyermekekről. Mindenki
a sajátjáról csacsog, hiszti,
és folyik a szó, mint híg okádék,
esztelenül, s ahogy a táplálék,
a szájakból előbuggyan
megemésztetlenül jön, van,
tűröm, mert fontos nagyon.
Ez az én imádott fész-bukom.
