2014. július 2., szerda
(és reggel fésülködöm)
Tizenegy ágyam
Parázs fröccsen,
ég a dunyhavég.
Pockok ugrálnak,
bogarak futkosnak.
Újra villog a tűz
és loccsan a víz.
Még ártatlan
a büdös szag.
Lábam rothad.
Szemközt a vizelet
szagát sejtő királynő
vadul lecsap.
Zöld tapétás szoba,
a sarokban kübli,
letakarva.
Ágyon bizonyítás.
Ráfekszik a betolakodó.
Plafont nézi.
Halálra gondol.
Nagyanyám hal aznap.
Latolgatom: ma, vagy
holnap. A félig lehúzott
redőny alól halott
lábai rémítenek.
Hajam piros a vértől,
párnám magas a széltől.
Szobámon idegenek
haladnak.
Mások ágya, háza.
Belendülök, mint örökmozgó.
Ezüstöket, aranyakat rá!
Lopjanak meg!
Szekrényről emelem le,
hogy bakancsom lehúzva,
ráfeküdjek, megpihenjek.
Küszöbről figyelnek.
Szűk a tér. Mellettem
ablakom, retikülöm:
társaim. Ha baj lesz,
szaladhassak.
Magamra hajtom
a bárány bőrét, puha,
szeret. Ezért alszom
olyan gyorsan el.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése