Pozsonyi trolin

                                             Magammal hordom

                                             városról városra.

                                             Metrón utaztatom,

                                             hosszú villamoson.

                                             Valahol letenném,

                                             eladnám, -veszteném.

                                             Most is itt hagynám

                                             a szaléziaknál,

                                             a kétszázötösön.

                                             De megint égbe száll,

                                             felpúposodik,

                                             az áramszedőn

                                             rosszalkodik,

                                             és mintha a keze

                                             hátra lenne kötve.

                                             Ez az ártatlanra

                                             züllött fizimiska,

                                             ahogy itt térdel,

                                             s a fogával húzza

                                             szoknyám szegélyéből

                                             lassan, finoman
                                             ki a fonalat,

                                             és egy pillanatra

                                             megnyílnak a rudak,

                                             mosolyogva kéri,

                                             ne adjam őt oda.