Cigifüst

Apám fiúra vágyott, nem rám,
gondolom én, de
ezt sohasem mondta.
Én, mint elsőszülött és a
leggyorsabban növő,
fájdalmat cipeltem,
falakat emeltem

annak idején, s
a kisszobában tanultam járni úgy,
ahogy egy nőhöz illik;
behajlított könyökeimbe szúrt
seprűnyéllel a hátamon,
körömcipőben,
követve a szőnyeg geometriáját.

Szerettem volna egy ismeretlen férfi
karjaiba esni aléltan,
de ez a tervem nem sikerült.

Apám az érzelmileg
visszafogott megoldások
mestere volt;
sohasem adta ki magát.
Én sem teszem.
Füstbe bújtattam érzéseimet,
mikor még cigiztem, mint ő.

Teljesen lehajtotta kopasz fejét,
mikor rágyújtott,
mintha meghajolna az előtt,
akivel beszél.
Megrázta az égő gyufát,
hogy kialudjon végre,
közben a fogai közé szorított cigi miatt,
alig érthetően
mondott valamit.
Most például ezt mondaná,
ha élne:
húzd ki magad.