Megálltam

(még nem kezdődött el,
de mi már itt vagyunk, hogy legyünk!)

A kilátást az előttem álló takarja:
kissé elhajlok, hogy lássak.

A kicsi ajtó nyitva,
s a benti tér üres!

Halottak lábait látom:
az Övét, apámét, s a többiekét,

de az öröm, mi rám tör,
nem enged szólnom,
s könnyem, mi kicsordul,
nem enged nyelnem.