2018. április 12., csütörtök




Ideiglenes állomáshely

Egyedül hagylak testeddel a
bájoló hangú nők között, a versek között,
mik már szabadok.
Ne add isten, hogy belenézz valamelyikük szemébe!
Emlékezz rám, mint elporladt felhőre.

Számtalanszor elárultuk egymást.  
Újra írtunk,
mert én tudtam valamit a színekről,
s te az arcélekről, de
más történt, mint amit elvártam.

Három fehér virág, emlékszel?
Valami kellett a testnek, valami a léleknek.
Közben rothadó telefonvonalak lógtak a levegőben.
Hittem, hogy eljönnek a déliek,
és egyszerre lesz belső és külső tér,
‒ mert nálunk tiszta az ablaküveg ‒,
s majd mellem alá kúszik az ölelés.


Már többször meg akartam kérdezni:
Milyen a hangom?
Mert itt nehéz a pulthoz jutni.
Nincs lehetőség mást érezni.
Hisz’ tudod, az élet kibírhatatlan pillanat.
Szürke most a fény.
Hó alszik az álmokon.

Volt időszak, mikor vágytam arra,
hogy prostituált legyek,
s eljussak az ibolya-szigetekhez,
mert egyformák vagyunk,
egyforma bolondok és buták.

És újabb év kezdődik,
az újabb szörpök éve.
Szemem apámé,
szám anyámé.
Vigyék!


1 megjegyzés: