2020. január 15., szerda







Apával újra

Szeretem az álmaimat, mert mindig történik bennük velem valami.  

Nem kapcsolom fel a bejárat előtti égőt. A barátom ott áll előttem a sötétben.
Alig látom az arcát, mégis tudom, hogy kedvesen mosolyog. Begyakorolt egy keserű grimaszt, azzal jár mindenhová, az egyszerű, őszinte mosolyt megveti. Azt tartja, hogy a szép dolgokat undorral kell csinálni, mint például a szerelmet. Ilyennek ismerem. Senki sincs itt a közelben, hogy leleplezze és azt hiszi, talán most én sem látom jól az arcát.
Nem húzza le a cipőjét, rögtön a nappali sarkába ül a kerevetre. A félhomályban egy könyvet vesz kézbe, belelapoz, ez a legjobb palástoló művelet. Állok a fény és a félhomály határán és a konyha felé gondolkodom, hogy van-e még a sajtos-húsos sült krupliból, de röpke másodperc alatt tudatosítom, abból bizony már nincs, hiszen tegnap Szilveszter volt és ilyenkor sonkát szoktam csinálni francia salátával és kapusztnyicát. Rakom az asztalra a salátát, sonkát, levest. Kapok a kredenc felé, tányért, evőeszközt teszek elé, mert ő már akkor ott ül az asztal mellett a konyhában. Nem néz fel rám, de akkor is látszik a gyermekes öröm az arcán és tudom, csillog a szeme. Eltűnnek a begyakorolt grimaszok megint. Ekkor eszembe jut, hogy van még pálinka itthon. Kérdem tőle, hogy inna-e belőle, hiszen kint hideg volt, gyalog jött egész idáig hozzám és milyen messziről. Mikor a második pohárral töltök neki, érzem saját testemben az ő melegét, ahogy őt melegíti, amint neki erőt ad.
Tudom az álmomban, hogy férjes asszony vagyok, és valahol itt valamelyik szobában van a férjem és vajon mit fog szólni, ha megtudja, hogy éjnek évadján egy hívatlan barátot vendégelek.
De csak apám arcát látom hirtelen, ki már rég halott, itt fekszik egy ágyon, szó nélkül, szomorú tekintettel nézi a plafont, mint bármikor, ha nem tetszett neki valami és ez bántotta.
 
A barátom arca lassan kipirosodik, néha lehúnyja a szemét, lassan eszik, élvezi az ételek ízét
; kenyeret, tormát teszek elé. A barátom nem szól semmit egész idő alatt, de az összes természetes arckifejezését annyira jó látnom, hogy rögtön mákos pitét, lekváros linzert, diós kiflit, sós rudakat rakok elé. Ő meghatódva pislog a tálcák felé.
Most egy nagy kristály tálat teszek elé, amiben alma, narancs, mandarin, banán, mogyoró van. Egy másik kis tálon aszalt gyümölcsöt helyezek az asztal kéttenyérnyi üresen maradt részére. A barátom eszik, boldog az arca. Nem tesz szexuális ajánlatot, de mégcsak nem is udvarol, hiszen szóhoz sem tud jutni. Egy nagy pohárba bort töltök, hogy igyon.
Látom apám arcát, aki ott fekszik az ágyon, egyre csak nézi a plafont, nem szól semmit, de a szája széle megmozdul egy kissé, mosolyog.

Lefolyó vize örvénylik, a lyuk keresztjén fennakad egy kerek, kicsi címke a narancs származásáról és egy apró darab krumpli. Mintha engem is húzna a víz örvénye lefelé, de csak az ébredésbe jutok. Legszívesebben visszamennék az álmomba, lehunyom a szemem, hátha sikerül, de most az én mosolyom mozdítja arcom izmait és ez még jobban felébreszt.

Igen, örülök, hogy újra találkoztunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése