Szüret
Testem lelkembe zártam,
így érzéketlenebb.
Visszacsúsztam,
a lábakkal együtt.
Védett a kékfotel.
Virtualitás,
vágyfilm. Férjek, más
asszonyoké. Kopogás,
kalapok a fogason.
A férfit darabokban fogom!
Gyűrött egyszemélyes lepedő.
Már harmincnál is ez!
Akkor épp özvegy!
Az üvöltés önkénytelen,
számba tömöm a kezem.
A szomszédban épp szüret
van, és nem kell, hogy ezek
hallják értelmetlen érzelmemet.
Szünetek
Kilépett a márványfolyosóra, már másodszor,
- ez volt a második szünet – a rézkorlátot
épp elengedte a férfi. Feléje közelített,
de nem őt nézte, szomorúan sóvárgó, összevont
szemöldökkel kutatott a háta mögött kiáramló
közönség között.
Szépsége vonzotta. Magas volt és sovány,
különleges. Olajbarna arca, földszínű szeme
elárulta nem idetartozását.
Ahogy elhaladt mellette, a vállára vetett
bőrkabátja kis szellővel megsimította
meztelen karját. Utána fordult. Hangosan azt mondta:
- Gyönyörű vagy.
Tudta, ha a férfi nem lenne szerelmes, mert az volt -
így, csak a szerelmes férfiak néznek, ilyen ideges,
bódult szomorúsággal -, akkor őt szeretné.
Érezte, az, akit keres, olyan, mint ő. Megkívánta.
A női mosdó tükrében meglátta az arcát. Látszott.
Még friss volt a „szeretlek”, ami a szájából
és a szeméből buggyant ki egyszerre.
A válasszal összeölelkezve megrekedt
az induló és egy álló vonat között.
Az ismeretlen nő is értené ezt.
A két férfi annyira hasonlított.
Pókok
Kilenc nő gyűlt össze egy asztal körül,
de körülülhettek volna egy ágyat is,
mert az ágy és az asztal egymáshoz tartoznak.
Kilencből csak háromnak van igazi ura.
A többi vagy elvált, vagy özvegy,
vagy még hajadon, de ők is már negyven felett.
Kelt tészta receptekről, mérgezett termékekről,
betegségről beszélnek, meg takarításról.
Csak egy van közöttük, aki se nem hajadon,
se nem elvált, se nem özvegy, se nem férjezett.
Neki van a legszebb póktenyészete a világon,
szinte kozmikus. Megmutatja nekik. Rögtön kap
nyolc tanácsot, hogyan kellene a pókokat legyilkolni.
Pedig mindannyian a földön élnek.
