Etűdök

                                Én a kredencet támasztottam,
                                ő a port kereste a tetején,
                                mert jól állt nekem az özvegység,
                                az anyaság, akkor, télvíz idején,
                                de Sviatoslav Richter ránk várt
                                a kulturális parkban. Hó szakadt
                                a márciusi estén, magas volt,
                                odamenet majdnem betemetett.

                                Szegényes kabátom alatt, részletre
                                vett csizmám felett, ruhámban,
                                ünneplő feketében, meztelen, éhes
                                szívvel, becsomagolva fénybe,
                                még csak tanultam a tapsot: nem
                                közben, a végén kell, ha a mester
                                szemét, kezével könnyedén ráteszi
                                a billentyűkbe rakott széksorokra.

                                Visszajövet nem tudtunk az ajtón
                                bejutni. Egy kobold a kulcsot
                                benne hagyta. Meg kellett kérni
                                a szomszédokat. Vasalódeszkán
                                a lovagom, mint szerelmi hídon
                                átmászott ablakból, balkonra,
                                - bassza meg - motyogott, kopogott
                                az ajtón, s a másikon távozott.