Táplálék

Megkérdeztem akkor tőled, hogy megennéd-e a nyuszit, a kis aranyost, ha olyan helyzetben lennél, hogy rá lennél kényszerülve, ha már napok óta nem ettél volna, és ez lenne az egyedüli ennivalód, ha nem lenne végképp pénzed, és senki sem adna, és neked sem lenne kedved többé kérni senkitől.
Azt felelted: nem.
Újra megkérdeztem, de te gondolkodás nélkül újra rávágtad: soha.

Fontosak a fények, ezek a délutáni fények, meg az árnyak, miket a csupasz égbolt és az épületek, egymást váltva vetítenek az arcod bal oldalára, ahogy haladunk a pályaudvar felé. Az utolsó két óra. Mindig jól esik a gyaloglás, bármilyen időben, nyújtja az ottlétet. Mintha a Margit- hídtól a Keletiig, az ezernyi lépés, ugyanennyi percé változna. És mindig fúj a szél, nyáron is. Ez is jó, mint egy végtelenre szőtt anyag, ott lebeg körülöttünk, simogat.
Fontos a táplálék, minden testi, vagy lelki, amit ez alatt a néhány nap alatt fogyasztunk, bennem van az összes mozzanat, az összes íz, magamban hordom, ott is, a hídtól a pályaudvarig. Előjönnek a sorsdöntő kérdések, mik látszólag csak fecsegésnek tűnnek, és a válaszok fordított sorrendben; fecsegők, de sorsdöntők.

Nem mondtam, de nekem is volt egy nyuszim, egy aranyos, szép, nagy, hófehér nyuszim. Nem kicsi koromban, már anya voltam. Azért adták, hogy a táplálékom legyen.
Ott tartottam a hátsó udvarban, egy kicsi ólban, igen, falun, hol az állatot nem megenni, finnyásság, mihaszna pazarlás, különcködés, az étel nem megbecsülése.
Egy kicsi, dróthálós ajtón keresztül etettük, én és a gyerek. Csak téptünk egy kis füvet, bárhonnét, kertből gazt, vagy az udvaron, az ól mellől, benyújtottuk kézben tartva, és a kicsi, majszolós, soha ki sem nyíló szájacskája csak rágta, rágta, míg el nem tűnt benne az egész.
Szépen megnőtt, pénz se volt, le kellett vágni. Elképzeltem a finom húsát. Több szomszédot megkértem, de csak egy vállalkozott, tudtam, hogy durva, a feleségét is verte.
Agyonütötte, lenyúzta, kibelezte.
Hátul csinálta, az ól mellett, aztán bekiáltott a zárt ajtón keresztül: kész!
Feldaraboltam, kirántottam, aztán elvittem neki.

Tisztavizű patakocska

A nyolcadik napon, ma, végre elindultam, hogy sétáljak egyet.
Már bentről is éreztem, hogy az, ami ott kinn folyik, egy erőszakos csalás. Mintha összevesztek volna felettünk valakik, kik, csak azért is meg akarták mutatni, mi mindenre képesek ‒ idebűvészkedték a telet. Hát sikerült nekik!
A szerencsétlen madarak, kik már javában benne voltak a családalapításban, most meg egy árva zümmögőt sem fogtak, olyan nagy veszekedést csaptak az erdőszéli bokrokban, hogy magamra húztam naponta kétszer a kapucnis orosz szvetteremet, meg a piros paplanos kabátomat, és betegen kiszédelegtem a házból az etetőhöz, hogy kiöntsek nekik kétszer fél liter napraforgómagot.
El tudom képzelni, mennyire pöröltek az asszonyok, hogy most mivel etessem a gyerekeid, te mihaszna?
A máskor félénk madársereg, meg sem várva, hogy bezárjam az ajtót, megrohamozta a táplálékot. Nem egyenként, hanem ötösével, tízesével röpködtek oda, s vissza. Volt ott aztán minden fajtából, még a jókora nagyokból is. Rá se füttyentettek, van-e a közelben macska, vagy röpködik-e felettük valamilyen ragadozó madár. Zabáltak, és vittek.

A félméteres hóból az út szélén, csak a nagydarab hórögök maradtak, a hókotrók ajándékaként, a kutyák örömére.
Az útszéli bokoraljakban ott ültek a sárgavirágok, az odvas keltikék, mintha mi sem történt volna. Csak leveleik, szirmaik voltak összegyűrve, fejük kissé lekonyulva, mint a táncba nem vitt, ecetbe rakott kisasszonyok selyemruhái a sok üldögéléstől, a múlt századok valamelyikében.
Az ösvények mentén duzzadtak a galagonya- és somrügyek.
Haladtam egyre beljebb és feljebb az erdőben, és hallgattam azt a nagy, nem csendet, a hangzavart, ami ugyan nem volt hangos, de annyira erőteljes és annyira visszafordíthatatlan. Mindenből áradt: az olvadó hóból, a rügyekből, a csepegő vízből, a madárszárnyak suhogásából.
Az út közepét teljesen váratlanul, mert azelőtt ilyen itt nem volt, átszelte egy újabb hangocska, hívogatva engem és a kutyát, kedves, gurgulázó dallammal.
Egy tisztavizű patakocska volt.