2013. július 31., szerda



A slajf

Vonszolom, cipelem, húzom magam után.
Kiszámítottam, bármennyire is sietek, megtart egy egész órát.
Irányítgatom, permetre csavarom a végét, vagy ötméteres ívben spriccelek vele.
Átdobom a korláton, futok, mert így jó, felkapom, húzogatom, beakad a terasz kőfalába, megtörik, nem folyik a víz, káromkodok, földhöz vágom. Rohanok, kiszabadítom, ugrándozni kezd, felém támad, vizes leszek, megint káromkodok, de csak úgy, nem vagyok mérges, inkább szórakoztat az egész.
A kutya, mert tudja, le fogom spriccelni, nagy ívben kerülget. Fél, de mégis provokál, jár körülöttem, felém sandítgat, aztán supp, kap egy kis zuhanyt. Megrázza magát, elveszti az egyensúlyát, meginog, elbúj a garázsban, de egy pár perc múlva újra előjön, és kezdődik a körözés újra.
A tökös Mici is előkerül. Átjön a szomszédból, megbújik a virágok mögött, ne lássam, de nyávog, hogy azért mégis tudjam, ott van. Ő is kap rögtön egy kis vizet. Szemrehányóan néz rám nagy zöld szemeivel, ahogy kicsi lábacskáival elfut mellettem, közben megrázza magát. Nem megy ő sem messzire, nehogy már megfeledkezzek róla. Lekuporodik, és vár. Várja az újabb támadást.
Aztán jön a szomszéd, kifordul a kertkapun, tolja a talicskát a fűvel, baktat a kerítés mellett, mezítláb, mint általában. Tisztes polgár, gyógyszerész, sőt vezető az egyik gyógyszertárban, de itt a természet gyermeke. Én kábé három méterrel vagyok magasabban, mint ő, így a szememmel követem, ahogy közeledik felém. Félmeztelen, csak egy bézs rövidnadrág van rajta. Kívülről belekapaszkodik a kerítés rácsaiba, és szinte suttogva kér:
‒ Most ne öntözzön meg kérem.
‒ Miért? ‒ kérdezem vigyorogva , bal kezem a csípőmön,  diadalmasan folyatom a vizet a virágágyás felett.
‒ Nincs rajtam a megfelelő gatya.
‒ Pedig akartam.
‒ Tudom, láttam a szemén. ‒ szélesen mosolyog.
Lemegyek két terasszal lejjebb, a kocsifelhajtó oldalán folytatom.
Közben egyszer a kutya kap, másszor a macska.
Újra nyikorog a talicska. A szomszéd megáll a kerítés túloldalán, már csak fél testmagassággal vagyok feljebb. Megkerüli az újabb fűvel megrakott szerkentyűt. Látom, sötétkék gatyára váltott, szemérmesen pislog felém.
Mint egy hadvezér a kardját, ki épp rohamra vezényel, úgy tartom a gumicsövet.
‒ Most lehet. ‒ mondja
‒ Mennyire akarja? ‒ kérdezem nevetve.
‒ Amennyit a cső bír! ‒ kiáltja.
Felemeli mindkét kezét az ég felé, és én eresztem rá a vizet.
Mintha az elmeosztályon lennénk.





2013. július 17., szerda


Rooibos - Red Bush Tea

Kimentem a kapuhoz éjfél után...,
inkább itt folytatom, így jobb…,(most töröltem egy-két felesleges szót), mert ez a kapus ügy ma éjszaka is, itt sokkal egyszerűbb, mint bárhol a világon, és szebb.
Mégsem volt éjfél még, háromnegyed tizenegy lehetett, pont akkor ért véget egy film a cseh film pluszon, egy amerikai, Daniel Day-Lewisszal: The Ballad of Jack and Rose.
Kimentem a kapuhoz, mert veled akartam lenni, és ott, tíz lépésre a kaputól, ahol az utca merőlegesen fordul a város felé, az aszfalton ült egy férfi, kék trikóban, sötét hajú, a sápadt neonfény alatt.
Megálltam a kapu rácsa mögött, az orrom szinte hozzá ért, azt hittem te vagy.
A férfi rögtön észrevett. Evett, valami zacskóból, és egy üvegből ivott hozzá. Te tudod, hogy ez nem olyan hely, hogy csak úgy ideüljön valaki éjfél előtt vacsorázni.
Ő evett, rám nézett.
Én álltam, és néztem.
A végtelen erdő a háta mögött, az ezernyi városfény előtte, a milliónyi csillag felette; mindez olyan természetes volt, semmi különös.  

2013. július 9., kedd

Örvénycsináló

Ugrottak, a kör alakú medencébe
, négyen; a víz ráfröccsent a város fényeire.
‒ Gyerünk, gyerünk ‒ vezényelt a fiú, ő találta ki az egészet. Megindult, meglökte az előtte lévőt. Gyerünk ‒ ismételte újra ‒, gyerünk, gyerünk ‒ hangja elvékonyult az izgalomtól. Tolta a többieket
; egyre nagyobbakat léptek a gyorsuló örvényben. A fiú szökellt, a víz már emelkedett a medence falánál ‒ ha többen lennénk, kifolyna ‒, sikította torokhangján, aztán elkiáltotta magát igazi férfihangon:
‒ Most!
Álltam felettük, fotóztam őket, sodorta a víz a testeket, körbe-körbe; nem bírtam a szám bezárni, görcsben volt az állkapcsom, hangosan nevettem, ruhástul akartam közéjük ugrani.

2013. július 2., kedd

Szerelem nélküli férfi



                                         

                                          Nő a hóban mezítláb áll
.
                                          Kapaszkodik fel a létrán.
                                          Tervezi az akasztást,
                                          éhezést, éjszaka zabálást.

                                          Körmei arcodba vágnak,
                                          tántorogsz, tested fárad.
                                          Naponta száz cigi.
                                          Így akarsz üdvözülni?

                                          Füledből a szőrt kinyírom,
                                          kiálts, ha megmosakszol.
                                          A táskádba teszek
                                          kenyeret és vasalt ingeket.

                                          A cégnél, látom, megtettek
                                          mindent: fertőtlenítettek.
                                          Arcod bepúderezték.
                                          A lábad fordítva tették.

                                          Ötven felett szeretni vétek.
                                          Ezt gondolod. Mondd meg.
                                          Küldj jelet, ahogy szoktál,
                                          de te ebből kimaradtál.