Placebo


                                       Mindenki szeret, és te is,
                                       ezt küldöd szememnek.

                                       Testemnek mit küldesz,
                                       arany lájkot?
                                       Szívemnek vörös posztót?
                                       Lelkemnek fakeresztet?

                                       Bort hozz,
                                       és tedd asztalomra.

                                                         

                                                Éva

                                                Látod a buborékot?
                                                Szétpattan.
                                                Milliónyi vízszikrája ragyog.
                                                Most érj hozzám,
                                                mielőtt megszáradok.

                                                Vagy szélbe dobj, mint hamut.
                                                Ne vízbe,
                                                ne földbe,
                                                ne kőre,
                                                se fűre.

                                                                 

                                             Pozsonyi trolin

                                             Magammal hordom

                                             városról városra.

                                             Metrón utaztatom,

                                             hosszú villamoson.

                                             Valahol letenném,

                                             eladnám, -veszteném.

                                             Most is itt hagynám

                                             a szaléziaknál,

                                             a kétszázötösön.

                                             De megint égbe száll,

                                             felpúposodik,

                                             az áramszedőn

                                             rosszalkodik,

                                             és mintha a keze

                                             hátra lenne kötve.

                                             Ez az ártatlanra

                                             züllött fizimiska,

                                             ahogy itt térdel,

                                             s a fogával húzza

                                             szoknyám szegélyéből

                                             lassan, finoman
                                             ki a fonalat,

                                             és egy pillanatra

                                             megnyílnak a rudak,

                                             mosolyogva kéri,

                                             ne adjam őt oda.

                                         Szigetek

                                         Apró szigetekké szakadt a bőröm.
                                         Megrepedtek az utak körülöttem.
                                         Látszottak a földerek.
                                         A szélek porladni kezdtek,
                                         mint a homok.

                                         Kár minden csepp
                                         kilöttyintett vízért.

                                         Időkapszula véd,
                                         nem enged el.

                                         

                                        

                                         Arany és rubin

                                         A férfi haja ében. Inge csont- tiszta.
                                         Be csinos, suttogja az időmérő.
                                         Anyja szorítja a kis csomagot:
                                         A fiamnak! Ruhája fekete, takaros.

                                         Sokat szenvedett, szól a jóságmérő.
                                         Az édes-szép a dolgos kezet fogja,
                                         és nézi a rubinos aranyláncot,
                                         amint egy női nyakat körülfog.

                                         Magának már vége, kiált hősiesen,
                                         s az igazmondó rúg egyet.
                                         Ha egyedül lennénk, szól a nő.
                                         Dühösen legyint az időmérő.

                                         De ahogy a kicsi érdes tenyeret tartja
                                         a fényes-hajú, kék szemek mélységét
                                         látja. Az arany, a rubin egy gyermek
                                         karjává változnak az asszony nyakán.