Bolygók között

                                  A fény városa lehetne ez a város,
                                  belepte az önsajnálat, a tehetetlenség;
                                  lakói nem látják a napot.
                                  Fáznak, ajtóik előtt
                                  házaik rothadó támpilléreit égetik,
                                  de a tüzek nem lobognak,
                                  s a füst egyre jobban takarja a napot.

                                  A kiszáradt lápos talaj menedéket
                                  nyújt a kirekesztetteknek,
                                  de ha eljön az árvíz ideje,
                                  száradó rongyaik is eltűnnek majd.
                                  Vajon lesz-e még magaslat,
                                  hol megkapaszkodhatnának,
                                  hogy fotózhassák őket?

                                  Az utazó kocsijába beszáll
                                  egy kiégett gyermekarcú,
                                  hozva a mosatlan lélek bűzét.
                                  Az utazó tenyerét bontja
                                  az alvó menekült felé.
                                  Megmossa a nap fényével,
                                  mit magával hord.